GULYÁS EMESE 7 évesen kezdett hegedülni Budapesten, dr. Skultéty Antalné növendéke-ként. Középiskolai tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközép-iskolában és párhuzamosan az Illyés Gyula Gimnázium humán tagozatán végezte. Mikor hosszas gondolkodás után a zenei pálya mellett döntött, Kóté Lászlónál folytatta a hegedűtanulást,a Bartók Béla Konzervatóriumban, ahol 1999-ben az iskola zenekarának koncertmestere is volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen immár 4 éve Kertész István növendéke, hegedűművészi diplomáját 2005-ben szerzi meg. Kamarazene tanárai Hargitai Géza (Bartók Quartett), Devich Sándor, és Botvay Károly. A vonós kamaramuzsikálás mellett sok egyéb zenei műfajjal is foglalkozik, a zongorás szonátától kezdve a klasszikus karvezetésig, amelyet aktívan gyakorol már évek óta. Zeneakadémiai tanulmányain kívül mesterkurzusokon is képzi magát, ezek közül a legjelentősebb Zsigmondy Dénes professzor úr mesteriskolája, és Kurtág György Brahms-kurzusa. 4 éve quartettezik, 2003-ban első helyen végzett az Országos Weiner Kamarazenei Versenyen, Devich Sándor növendékeként. 2004. februárjában részt vett, és megnyerte a Yamaha International Scolarship for Strings budapesti meghívásos versenyét. 2000. szeptembere óta,a szóló- és kamarazenélés mellett rendszeresen játszik zenekarokban is: a Danubia Szimfonikus Zenekarban, akikkel Európa számos országában adtak nagy sikerű koncertet; a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarban; az Erdődy Kamarazenekar tagjaként pedig a különleges repertoárnak köszönhetően, valamint a nagyzenekari együttjáték és a kamarazenélés professzionális ötvözésével egyedi oldalát művelheti a  hegedűjátéknak.